Ezt nem hiszem el!
Körülbelül 3-4 nap keresés után megtaláltam végre azt a netes oldalt, amin a jövendőbeli bringám 10 ronggyal olcsóbban, még a régi áron kapható. Persze ez sem szivatás, hogy amikor megvenném hirtelen megemelik az árat, emberek! kedves boltosok!!! ezt kikérem magamnak, nem tűnt fel, hogy tél van?! Ilyenkor szánkó- szezon van, vagy mittudomén, legalább ezért nem rajtam kellene behozni a veszteségeket. Szóval a lényeg, hogy megtaláltam, beikszeltem, satöbbi, rendelést leadtam. Ahhoz, hogy le is szállítsák egyeztetnek telefonon. Namármost 5millió fóbiám közül már valamivel odébb /jó párszor/ lekapartam, az egyik említett tárgyhoz köthető. Semmi baj, még csak 10-12 éve szeretnék egy kilépős bmx-et, szóval majd anyám felveszi...
Soha nem hangosítom fel a telefont, (idegesít a csengőhang, mert nem lehet rá mást letölteni ) de most megteszem, erre mi van? 3 nem fogadott hívás. Anyám valamit magyaráz, miközben a(khmm..) kétbetűs kitérőről visszataláltam a nappali szobába. Még jó hogy "megkértem" rá (najóigazábólelnyfogtamneki) , hogy vegye már feeeeeeeeeel!
Azóta semmi.
MOst honnan a kínból tudjam, hogy szünetet tartanak, vagy visszahívnak-e egyáltalán, mert csak így kezdik el a kézbesítést, de ha újra elküldeném a megrendelést, az tuti, hogy kifizettetnék velem 2szer a cuccot....
shit.
A kutyám még most le kellene állítani.
Az, hogy délután rendszerint bőg, mint egy pelenkás, és veszettül kaparja az üvegajtómat, (ami viszont a pelenkásokra nem feltétlenül jellemző) az még csak tűrhető állapot, de mégis hogy képzeli, hogy hajnalban is el lehet velem játszani ugyanezt? Amíg fel nem ébredtem, ordított mint egy eszelős, hogy kb 3-4 órán át (amíg ki nem pateroltam) mellettem horkolhasson. Azt gondoltam, most kell erősnek lennem, és megfegyelmeznem, így hát kimentem egy kis cukormentes háztartási kekszért, mint oktatási segédeszköz, amíg a bárpultban turkálok, mit hallok? Kutya felébred- sír (vagy inkább VONYÍT, hallgatóságtól és annak idegállapotától függ), sőt dobog- ami azt jelenti, hogy az ágyamon pattog... khrrrrr.
Na de kemény voltam, kiküldtem, és a kekszet csak az ajtón kívül adtam neki oda. Ilyen édesen más nem eszik kekszet, vagy legalább is embertől kicsit visszataszító látvány volna, ha amennyiben ez lehetséges, a füleit hátracsapná, és a kb 3 falattól habzó szájjal nyammogna.
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.